Közel 35 éve élek együtt a férjemmel. Szeretem. Nem akarom részletezni, szerintem mindenki, aki leélt 35 évet egy ember oldalán, az tudja, mit jelent ebben a korban ez a szó: szeretem. 60 évesen tudomásul vettem, hogy már ritkásabban szeretkezünk, ha mégis, akkor is akadozik a teljesítménye. De még mindig figyelmes, becsületes, rendes, hűséges társam. Aztán pár hónapja változások álltak be az életünkbe.

Béla megelégelte a természet erejét, amely legyűrte a férfiasságát. A merevedési zavaraival orvoshoz fordult. Nem szólt nekem, vélhetően szégyellte, hogy ilyen megoldásra szorul. A doki pedig – mivel a vérnyomása, a fizikuma alkalmassá tette rá – javasolta neki a viagrát.

Na, ekkor következett be az, amitől még most is kiver a verejték, ha rá gondolok. Egy este közeledni kezdett és a szokásos lekókadó teljesítmény helyett csodálatos volt. Én megelégedve bújtam hozzá a végén, amikor éreztem, hogy neki még kell. Legalábbis a férfiassága teljesen harcra kész volt! Na, ne! Én erre nem vagyok alkalmas, gondoltam és sajnos úgy is lett.

A drágám noszogatott, hogy vegyünk síkosítót, és akkor én is tovább tudnám élvezni az egyre szaporodó és hihetetlenül elhúzódó együttléteinket, de ez bennem sok kérdést felvetett.

Ahogy már mondtam, szeretem a férjem. De mégis: már csak akkor tud szeretni, ha erre mesterségesen kap támogatást? Vagyis már nem kíván engem? Aztán meg különben is: elég vén vagyok már – igaz ő is -, biztosan azért nem kíván, mert már csúnya vagyok. Aztán meg ott van az is, hogy ez a vén szamár tizenéves akar lenni, márpedig én egy hatvan éves nagymama vagyok! És különben is, mi az, hogy síkosítót használjak? Hát mi vagyok én, egy tégely, amit fel kell tölteni és akkor használható vagyok, különben nem? Én már jelenlegi természetes állapotomban nem vagyok jó a férjemnek? És mi van akkor, ha én nem vagyok hajlandó síkosítóval feltölteni magamat? Akkor elmegy máshová kielégíteni a vágyait?

Igen, tudom, a barátnőim is nyugtatgattak, hogy „de hát a Béla csak engem akar, nem mással szeretne szeretkezni”, meg az orvosom is noszogatott, hogy „természetes ilyen korban a nedvesedés csökkenése, amit síkosítóval pótolni normális, sőt, egészséges”, meg a legjobb barátnőm is bíztatott, hogy „ne aggódj, különben is, ha arckrémet tudsz az arcodra kenni, hogy megőrizd a bőröd fiatalságát, rugalmasságát, akkor a hüvelyed frissességének fenntartása sem más feladat”.

Nagyon nehezen, sok kétellyel magamban, de legyűrtem a kezdeti ellenérzéseimet Béláért. Utólag elmondhatom, hogy megérte. Nem tagadom, hogy eleinte nehezítette a felszabadultság érzésemet, hogy kenegetem magam szeretkezés közben, vagy előtte, de idővel hozzászoktam. Ahogy ahhoz is, hogy azóta úgy szeretkezünk Bélámmal, mint jó pár évtizeddel korábban.

Kicsit furcsa, hogy emiatt sok, korábban megszokott feladatra nem jut annyi idő, hiszen ismét nőnek érzem magam és nem hagyományos értelemben vett nagymamának. Újra igényeim közé sorolhatom a szeretkezést, amihez számos egyéb, a nőiességemet erősítő feladat is társul. Újra lelkesen tornázom, járok kozmetikushoz, ismét fontosabb lett a ruházkodásom, és vigyázok a vonalaimra, az étkezésemre.

Persze hoz ez kellemetlenséget is, mivel ezen felszaporodott „feladatok” miatt kevesebb időm jut a hagyományos nagymama feladatokra, de szerencsére megértő lányom van. Igaz, előfordul már, hogy megjegyezte, hogy más nagyik jobban ráérnek, de ilyenkor egymásra nézünk és nevetünk. A lányom úgy fogalmaz, hogy 33 évesen kapott egy új, fiatal, csinos, belevaló barátnőt általam. Mostanában nem is hiszem el, hogy 60 éves vagyok, pedig alig pár hónapja még teljesen ehhez a korosztályhoz tartozónak éreztem magam. Nem volt könnyű, számos korlátot kellet átugranom magamban, de megérte. És Béla is fiatalodik…