Természeti népek és a szex
Természeti népek és a szex
Ma már rettentően nehéz felmérni, hogyan viselkedtek eleink az információ-megőrzés kezdeti szakaszában, hiszen pár falra festett vadászjelenetből bitang nehéz felmérni, hogy például miként is szexeltek. Azonban jelenleg is vannak természeti népeink, akiknek szokásaiból talán közelebb kerülhetünk a megoldáshoz.
Szeretném előre bocsájtani, hogy számos ma is tapasztalható szokás nem jelent általános jellemzőt. Hasonlóképpen ne riadjunk meg őseink egyes kirívóan aberrált, sokszor rémületesen érzéketlen szokásuk hallatán, hiszen emberből vagyunk és Szent István is azzal fejezte ki jóságát, hogy meghagyta ellenfelei életét, más kérdés, hogy mindet megcsonkíttatta. Akkoriban ezért a döntéséért elképedő tisztelet és értetlenség lett osztályrésze, mert nem ez volt a szokás.

Az összes természeti népnél megtalálható az avatási rítus, mint a férfiasság vagy a nővé válás megkülönböztető minősége. Érthető, hiszen a magas csecsemőhalandóság korában aki elérte azt a kort, az már biztosan a csoport tagja lehet. A fájdalmas rítusok, számtalan csonkítással is járó beavatkozások ma is dívnak, de talán most nem is ez a fontos. Egyes szigeteken a férfivá avatott kamaszok nagy bulit csapnak, majd végigrohannak a falun, s amelyik nőt sikerül elkapniuk, azzal közösülnek. Bölcs férfiak ilyenkor bezárják kikapós asszonyukat. A polinéziai mundumuguroknál ennél tovább mennek, ugyanis a törzs frissen megválasztott tagja beoson egy nő szobájába, befogja a száját és megerőszakolja. Apró kellemetlenség, hogy ha nem sikerül mindezt anélkül véghezvinnie, hogy felveri a nő családtagjait, akkor pórul jár,  mert kegyetlenül elverik. Ennek kivédésére aztán bekeink magukat a próba előtt kókuszolajjal, hogy kicsúszhasson a felbőszült családtagok karjai közül.

A fenti próbákból és hozzáállásból kiderülhetett, hogy a nő legfeljebb mint árucikk szerepel a férfiak uralta világban, tehát Clara Zetkin nem sokra  ment volna velük. Persze van ennek jó oldala is a nőkre nézve, mivel például egyes dél-amerikai indiánoknál a nő csak egy komolytalan lény, akinek a hűtlenség is elnézhető. Sőt, vannak egyes amazóniai törzsek, ahol a nő, ha erős gyermeket akar, minél több férfivel kell háljon.

Viszont van olyan különleges sziget ezen a bolygón, ahol nem ismerik a féltékenységet. Szamoán például teljesen megdöbbennek, ha valaki féltékenységi rohamban tör ki, ha asszonya vagy férje mással hál. Ennek a szokásnak egy módosítottabb verziója található meg Afrikában, ahol a nő vagyontárgy, így vigyázni kell rá minden értelemben. Ezért ha egy férj elutazik, akkor nejét egy barátjára bízza, hogy őrizze és gondozza már az asszonyt, minden értelemben. Így legalább nem vész el és az asszony se kóborol el, ha férfire vágyik.

Azonban egy biztos: a társadalmi megítélése egy férfinek azon is múlt, mennyire telt asszonya van. Aki ugyanis képes volt mindent megteremteni a nőnek, akinek tulajdonképpen ki se kellett mozdulnia „otthonról”, azaz szép kövérre hízott, az volt az igazi macsó. Ennek ma is láthatjuk eltorzult formáját Afrika számos országában, ahol státuszszimbólum a nő, és minél kövérebb, annál szebb a férfi számára.

Azért meghökkentő, hogy míg manapság egy Natalie Portmantől gerjed be a bolygó férfilakosságának jelentős része, addig Közép-Afrikában erre a nőideálra legfeljebb némi orvosi segítséggel lehetne valami halovány merevedést kicsikarni a férfilakosságból.
igen
nem